Szeretnék már besétálni végre egy ilyen zseniális installációba, mint amilyen Cai Guo-Qiang munkája. Hidegrázós. Aktuális. Most találtam éppen, pedig már napok óta gondolkodom, melyik lehet az a pillanat, amikor a fehérség összeroppantja a felismerhetőséget. Cai Guo-Qiang mintha sejtené. És még csak a fehér mint olyan sem kell neki hozzá, hogy ezt éreztesse. Mert a vakító nullszínt maga a mű hívja elő bennünk. Így képzelem a bejárást is. Siklok a havon. Elszabadult mozdulatlan szánhúzók a levegőbe rohannak. Megakadnak. Fejet törnek a nemlátáson.
